Csetény község polgármestere

     Nagy Attila polgármester

 

 


.

 





Tel: 06-88-485-014
Tel/Fax: 06-88-485-005
E-mail: polgarmester@cseteny.hu
Polgármesteri köszöntő >>>

 Büszkék lehetünk mindarra, amit közösen létrehoztunk
Tisztelt Látogatók!
Isten hozta Önöket Csetény Község hivatalos honlapján!
Megtiszteltetés számomra, hogy a település polgármestereként, önkormányzatunk nevében köszönthetek minden érdeklődőt. Született csetényiként sokat gondolkodtam azon, miként is lehetne megfogalmazni – egy honlaphoz illő tömörséggel – mindazt, ami szeretett községünket leginkább jellemzi. Nehéz feladat, hiszen mi, lokálpatrióták talán elfogultak vagyunk. De ez így helyes. Büszkék lehetünk, hogy gondozott, igazi otthont nyújtó település a miénk, olyan környezet, amelyben jó élni és dolgozni, amelyben jó vállalkozni, új holnapot építeni, valósággá váló terveket szőni. Büszkék lehetünk mindarra, amit közösen létrehoztunk. Csetény jelenének legnagyobb értéke, hogy képes a folyamatos megújulásra, a pozitív változásokra, és teszi ezt úgy, hogy közben tisztelettel őrzi múltja hagyományait. Hiszem, hogy e kettőnek csak együtt van valós társadalmi szerepe, hiszen az elődöktől kapott szellemi örökség ad nekünk erőt ahhoz, hogy élhető községet hagyjunk majd utódainkra.
 Kedves Látogatók!
Kívánom, hogy mindannyian teremtsünk olyan otthont Csetényben, amelyből sugárzik a béke, a szeretet, a jóság és a hit. Ez a legfontosabb üzenet, amelyet át szeretnénk nyújtani Önöknek!
„Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet.”
Péld. 4:23.
Barátsággal köszönti Önöket:
Nagy Attila
polgármester